Don Quijote a művészetről és az életről

"Igen szeretném, ha ezt a művészetet megbecsülnéd, és megbecsülnéd a színészeket és a szerzőket is, mert valamennyien hasznosak az emberi társadalomnak, hiszen lépten nyomon tükröt állítanak eléje, s az emberi élet cselekedeteit a legelevenebb színekben mutatják. S valóban nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk , s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek...
Az egyik rablót játssza, a másik a csalót, az s kereskedőt, amaz a katonát agy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: amikor aztán a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan mint a másik.
Ugyanez történik, lásd, a világ színpadán és folyása szerint is csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien."