Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.
/Fekete István/
Fekete István minden könyvében van olyan mondat, ami könnyet csal a szemembe. Ez is ilyen.
VálaszTörlésKöszönöm! :*
VálaszTörlésÚjra és újra felfedezem magamnak és valóban... megrendít.
"Olyan kevesen szeretik a ködöt,
és olyan kevesen találkozunk benne,
de akik találkozunk, nemcsak a ködöt,
de egymást is szeretjük."
No és ebben is hiszek. :)