Brüll Adél jutott ma reggel készülődés közben az eszembe. Fogalmam sincs, hogy miért, de ha már így esett egy kicsit utánaolvastam. Igen rég volt már amikor Adyt tanultam és azt hiszem a verseken kívül igazán nem is érdekelt akkor az ő sorsa. Sok lenne ide bemásolni ki is volt és hogyan is élt, de az alábbi két linken érdekes dolgokat lehet megtudni.
Végül Ady Endre két kevéssé ismert Léda verse.
A LÉDA SZÍVE
Boszorkák dobáltak meg
A bús csodáknak ligetében.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
De a szeretőm elszaladt.
Szép szeretőm: az ifjú Mosoly.
*
Sírtak s nevettek a boszorkák.
Köd volt és a gyászos, vak éjben,
A bús csodáknak ligetében
Zuhogva hulltak a szivek
S én elfödtem az arcomat.
*
Sziveket dobtak a boszorkák.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
A bús csodáknak ligetében
Állottam búsan, egyedül.
A ködből hulltak a szivek,
Csúnya, kicsiny, kemény szivek.
*
Egyszerre szétszálltak a boszorkák,
Könnyesen, csöndben és fehéren,
A bús csodáknak ligetében,
Egy asszony jött fényben felém
S én ráemeltem arcomat.
*
Szemembe nézett s szivéért nyúlt,
Az arcomon még most is érzem:
A bús csodáknak ligetében
Arcomhoz vágta a szivét,
Meleg, beteg, szegény szivét.
A VÁR FEHÉR ASSZONYA
A lelkem ódon, babonás vár,
Mohos, gőgös és elhagyott.
(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)
Konganak az elhagyott termek,
A bús falakról rámered
Két nagy, sötét ablak a völgyre.
(Ugye, milyen fáradt szemek?)
Örökös itt a lélekjárás,
A kripta-illat és a köd,
Árnyak suhognak a sötétben
S elátkozott had nyöszörög.
(Csak néha, titkos éji órán
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)
A fehér asszony jár a várban
S az ablakokon kinevet.
S az ablakokon kinevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése