Az egy álmai

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok 

és neki az érdeke más 

s az igazság idegállapot 

vagy megfogalmazás 

s mert kint nem tetszik semmi sem 

s mert győzni nem lehet a tömegen 

s ami szabály, mind nélkülem 

született: 

ideje volna végre már 

megszöknöm közületek. 

Mire várjak még tovább, a jövőt 

lesve alázatosan? 

Fut az idő, és ami él, 

annak mind igaza van. 

Én vagy ti, egyikünk beteg; 

és mégse nézzem a fegyvereket, 

hogy szeretet vagy gyűlölet 

közelít-e felém? 

Ha mindig csak megértek, 

hol maradok én? 

Nem! Nem! nem bírok már bolond 

szövevényben lenni szál; 

megérteni és tisztelni az őrt 

s vele fájni, ha fáj! 

Aki bírta, rég kibogozta magát 

s megy tőrök közt és tőrökön át. 

Ketten vagyunk, én és a világ, 

ketrecben a rab, 

mint neki ő, magamnak én 

vagyok a fontosabb. 

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár, 

az értelem szökik, 

de magára festi gondosan 

a látszat rácsait. 

Bent egy, ami kint ezer darab! 

Hol járt, ki látta a halat, 

hogyha a háló megmaradt 

sértetlenűl? 

Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik, 

s ha kiderűl! 

Bennünk, bent, nincs részlet s határ, 

nincs semmi tilos; 

mi csak mi vagyunk, egy-egy magány, 

se jó, se rossz. 

Rejtőzz mélyre, magadba! Ott 

még rémlik valami elhagyott 

nagy és szabad álom, ahogy 

anyánk, a végtelen 

tenger, emlékként, könnyeink 

s vérünk savában megjelen. 

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak 

ott lehetünk szabadok! 

Nekünk többé semmit sem ad 

ami kint van, a Sok. 

A tömeggel alkudni ha kell, 

az igaz, mint hamu porlik el; 

a mi hazánk az Egy, amely 

nem osztozik: 

álmodjuk hát, ha még lehet, 

az Egynek álmait!