Tóth Krisztina
Felejtő
Kering a Föld, álmában nem érti meg a végtelent.
Forog kéken, üres tájfunokat teremt.
Alszik, benti szeme a régi magmába lát át,
szivacsos belsejébe huzatot suttognak a bányák.
Lebeg a felejtő Föld a tőzeges féltekékkel,
erdőtüzeket próbál gyújtani minden éjjel.
A Hold felől jól látszik, hogy felejt,
nagy, fénylő tárgyakat a világűrbe ejt.
Lüktet rajta az Egyenlítő homlokpántja,
lombok közt verejtéksíkos autópálya.
Jobb és bal félteke illesztgeti össze a múltat:
újramondja a lucskos háborúkat.
Ügyet se vet a behallatszó jelenre,
gömbhéjában villámok futnak egyre,
gomolyfelhőt, migrénes port terelnek,
pulzál a víz és a piramissejtek,
az üres autópályák zümmögő axonok,
alszik, vakon felejt, völgyeket vigyorog,
szemei árapállyal pislogó tengerek,
szakad a nyálfonál, a völgyhíd megremeg
és a hajnali ködben a mélybe száll a busz,
jeleket küld tovább a topáz talamusz,
alszik a Föld, felejt, alszik, felejt keringve,
émelygő, lassú álma emberrel telehintve,
skizofrén, kérges arc, bolyongó látomás,
halott vizek színén lebegve úszó záptojás.
Lackfi János
VERS A MADÁRSÁGRÓL
Fenn a madárlesen ülök
És újmadárul füttyögök
Leplezni cseppet sem tudom
Enyhe ember-akcentusom,
Dalaimban többnyire van
Valami tán madártalan,
Amint némi madáros is,
Csak remélem, hogy nem hamis.
Madárkodás nem kenyerem,
A madár virtust ismerem.
Madár himnuszra ébredek,
És madártejjel festeget,
Fenyegető, nagy fényeket
Madár tájra madár ecset.
Madárvér hányszor ontatott
Emitt a madár ugaron,
Számkivetetten jár madár,
Ott, ahol már madár se jár.
A szembeszéllel szembeszáll,
Sörét kaszál, fogy a madár.
Bár erdeink határain
Túl is madár szót hallani,
De rajtunk madár átok ül,
Nézzük egymást idegenül.
Madár madárnak farkasa,
Nem anyánk a madár haza.
Ritka az is, hogy pár madár
Zsivajgó rajba összeáll,
Madár madárnál madarabb,
Egymást cibálja mind a rab.
Madárharapást csőrivel,
Míg nagyobb madár nem visz el.
A madár nemzet óhaja
Ősmadaraknak óhaza,
Hív a haza, talpra, madár,
Madár földön ki-ki megáll.
Ki hígmadár, ki mélymadár,
Amerre tárul a határ.
Madár modor nem jellemez,
Madár vagyok, nem jelmez ez,
Idegen tollam veszthetem,
Aki madár, nem tart velem.
Az olyanok, mint ő
az olyanok, mint ő
beszéd helyett mutogatnak,
az olyanok, mint ő
szeretik, ha morzsa maradt a szájukon,
az olyanok, mint ő
a tökéletes szimmetriát útálják,
az olyanok, mint ő
temetéseken táncolnak,
az olyanok, mint ő
világosban gyertyákat gyújtanak,
az olyanoknak, mint ő
a kockás papír börtön,
az olyanok, mint ő
a tüsszentést imádják,
az olyanok, mint ő
cigarettafüsttel rajzolnak,
az olyanok, mint ő
üveggolyót néznek TV helyett,
az olyanok, mint ő
nagyon hiányoznak nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése