2014. november 28., péntek

2014. november 27., csütörtök

...





Van, hogy jéggé dermedek...mint most...és csak figyelem kívülről magamat. Nem is értem miért...csak szépen lassan azt veszem észre, hogy csendes beletörődéssel figyelek mindent...Szomorú vagyok...

2014. november 19., szerda

Gárdonyi testközelben

Volt némi nemű restanciám az októberi színház előtti séta képeinek megosztásában. Egerben, a Dobó tér szomszédságában található ez a Gárdonyi Géza szobor. Szerettük. :)



Ez pedig egy Gárdonyi idézet, ami ma este először megtalált:

"A mindenség.
Olyan ez, mint a titkos-írású levél. Aki nem ismeri a kulcsát, azt mondja:
- Micsoda betűzavar! Micsoda értelmetlenség!
A mindenség titkos írásának ez a szó a kulcsa:
- Isten."

2014. november 13., csütörtök

LACKFI a magával ragadó

Remek dolog amikor az elképzelés és a valóság találkozik. Sőt...talán a valóság túl is szárnyalja azt. 
Ezt történt kedden amikor is Lackfi János - József Attila-díjas magyar költőíró, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós (ezt írja róla a Wiki ) de szerintem egyszerűen csak EMBER - tartott rendhagyó irodalomórát kicsiknek, nagyoknak a kisnánai várban. Igaz, sokat kellet várni rá mert valahogy a magyar utak és útjelzők világában eligazodni időnként nem könnyű egy parnasszusi magasságokban járó költőnek.
DE! Megérte várni! Fergeteges, élvezetes, ritmusban, humorban gazdag órákat töltöttünk vele. Öröm volt nézni a gyerekek csillogó szemét és hallani ahogy egymást túlkiabálva bekapcsolódnak a verses játékába. Sokszor azon vettem észre magam, hogy még kattintani is elfelejtek, mert iszom a szavait. 
Hálás vagyok ezért a percekért! Nagyon! 
No és a benyomásom egyébként róla, ahogy két előadás közt várakoztunk...természetes, óriási pozitív kisugárzású ember, akit mintha ezer éve ismernék... 
Köszönet Mindenkinek, hogy ezt átélhettem! :)













2014. november 7., péntek

versforgás

Ma délutáni bolyongásom eredménye Tóth Krisztinával kezdődött, Lackfi Jánossal folytatódott és  Finy Petrával végződött.

Tóth Krisztina
Felejtő


Kering a Föld, álmában nem érti meg a végtelent.
Forog kéken, üres tájfunokat teremt.
Alszik, benti szeme a régi magmába lát át,
szivacsos belsejébe huzatot suttognak a bányák.
Lebeg a felejtő Föld a tőzeges féltekékkel,
erdőtüzeket próbál gyújtani minden éjjel.
A Hold felől jól látszik, hogy felejt,
nagy, fénylő tárgyakat a világűrbe ejt.
Lüktet rajta az Egyenlítő homlokpántja,
lombok közt verejtéksíkos autópálya.
Jobb és bal félteke illesztgeti össze a múltat:
újramondja a lucskos háborúkat.
Ügyet se vet a behallatszó jelenre,
gömbhéjában villámok futnak egyre,
gomolyfelhőt, migrénes port terelnek,
pulzál a víz és a piramissejtek,
az üres autópályák zümmögő axonok,
alszik, vakon felejt, völgyeket vigyorog,
szemei árapállyal pislogó tengerek,
szakad a nyálfonál, a völgyhíd megremeg
és a hajnali ködben a mélybe száll a busz,
jeleket küld tovább a topáz talamusz,
alszik a Föld, felejt, alszik, felejt keringve,
émelygő, lassú álma emberrel telehintve,
skizofrén, kérges arc, bolyongó látomás,
halott vizek színén lebegve úszó záptojás.

Lackfi János

VERS A MADÁRSÁGRÓL

Fenn a madárlesen ülök
És újmadárul füttyögök
Leplezni cseppet sem tudom
Enyhe ember-akcentusom,
Dalaimban többnyire van
Valami tán madártalan,
Amint némi madáros is,
Csak remélem, hogy nem hamis.
Madárkodás nem kenyerem,
A madár virtust ismerem.
Madár himnuszra ébredek,
És madártejjel festeget,
Fenyegető, nagy fényeket
Madár tájra madár ecset.
Madárvér hányszor ontatott
Emitt a madár ugaron,
Számkivetetten jár madár,
Ott, ahol már madár se jár.
A szembeszéllel szembeszáll,
Sörét kaszál, fogy a madár.
Bár erdeink határain
Túl is madár szót hallani,
De rajtunk madár átok ül,
Nézzük egymást idegenül.
Madár madárnak farkasa,
Nem anyánk a madár haza.
Ritka az is, hogy pár madár
Zsivajgó rajba összeáll,
Madár madárnál madarabb,
Egymást cibálja mind a rab.
Madárharapást csőrivel,
Míg nagyobb madár nem visz el.
A madár nemzet óhaja
Ősmadaraknak óhaza,
Hív a haza, talpra, madár,
Madár földön ki-ki megáll.
Ki hígmadár, ki mélymadár,
Amerre tárul a határ.
Madár modor nem jellemez,
Madár vagyok, nem jelmez ez,
Idegen tollam veszthetem,
Aki madár, nem tart velem.


Finy Petra

Az olyanok, mint ő

az olyanok, mint ő
beszéd helyett mutogatnak,
az olyanok, mint ő
szeretik, ha morzsa maradt a szájukon,
az olyanok, mint ő
a tökéletes szimmetriát útálják,
az olyanok, mint ő
temetéseken táncolnak,
az olyanok, mint ő
világosban gyertyákat gyújtanak,
az olyanoknak, mint ő
a kockás papír börtön,
az olyanok, mint ő
a tüsszentést imádják,
az olyanok, mint ő
cigarettafüsttel rajzolnak,
az olyanok, mint ő
üveggolyót néznek TV helyett,
az olyanok, mint ő
nagyon hiányoznak nekem.

2014. november 6., csütörtök

απαλλαγή, συγχωρήσει

Nehezen indul el a reggel, még mindig a választások mocska kísért... aztán látni azt, akitől minden eredt, amint barátian beszélget a főnökkel. Meg is kérdeztem magamban, hogy most ezzel  mi a célod Uram? Mai feladat...pedig de hosszú lesz még ez a nap sok-sok munkával ami nem fizikailag lesz megterhelő, de igyekszem most gyorsan felszívni magam.

No és megpróbálom magam ehhez tartani:

aphiémi

Az a szó, hogy megbocsátani, görögül úgy hangzik, hogy aphiémi. Azt is jelenti, hogy elengedni, elbocsátani, figyelmen kívül hagyni, maga mögött hagyni. Amikor az ember feloldja magában a kötelékeit, amikor nem tapad valamire vagy valakire érzelmileg, sem gondolatilag, amikor fájdalmát és sértettségét maga mögött hagyva elengedi az egészet: az aphiémi. Amikor nem nézünk utána, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás.
/Müller Péter/


Sajnos volt még egy szomorú momentuma a mai reggelnek. Két csepp vér és sok-sok toll a könyvtár ámbitusán. Belemászott a lelkembe rendesen... :( 

GUILLAUME APOLLINAIRE

A MEGSEBZETT GALAMB ÉS A SZÖKŐKÚT
LA COLOMBE POIGNARDÉE ET LE JET D'EAU

Radnóti Miklós fordítása