Október 27. Telkibánya

A hétvégén régi vágyam teljesült, eljutottam a Zemplénbe. Elkísértem az általános iskolás táborozókat és egy csodás napot töltöttünk el ezen a tájon. Igaz, a program olyan sűrű és feszített tempójú volt, hogy háromnapnyi látnivalóval lettünk gazdagabbak egyetlen nap alatt. Így nem is tudom egyszerre megmutatni. Első állomás a nemesfém és ásványbányászatáról híres Telkibánya. A múzeumban az ásványbányászat bemutatásán kívül helyet kaptak a telkibányai keménycserépgyár szebbnél szebb darabjai. Az igazi kaland az erdőben következett, ahol a mindenre elszánt gyerekek és gyereklelkű felnőttek kis kalapácsukkal (vagy egy darab bottal) kotorták ki a földből az apró hegyikristályokat.

   

Adam Hurst ~ Sparrow

Szabédi László

Minek örülök

Miért búslakodnám? Annak örülök,

amit az Isten lenni adott.

Hogy széles mezőkön száz sugár sürög,

s én látom a színt, a fényt, a napot.

Hallom a hangot, mit százezer madaracska

csicsereg boldogan, csókra csalogatva.

Érzem a barna föld részegítő illatát,

s hogy idegeimen az élet csap át.

Karomat kitárom, féktelenül fütyülök,

vidáman vallom: íme, vagyok!

Mért búslakodnám? Annak örülök,

amit az Isten lenni adott.

Valahol félúton

Fotó: Baggins

Október… ködös, párás hajnalok és az ember lánya valami fura melankolikus állapotba kerül. Elgondolkodik az elmúláson és számvetést készít. Sok-sok jó és ugyanannyi rossz…mert ugye az egyensúly meg kell legyen.

Nézem ezt a képet és gyerekkori emlékérzések törnek elő. Fájdalmasak, amiket jó mélyre temettem. Persze szükségem volt rájuk, mert ma nem az lennék, aki vagyok. Húz az érzés bele a képbe… és ott állok a nagy pusztaságban magammal. Indulj, találd meg az utadat. Végtelen, homályba vesző mező, valami időn kívüli állapot. A fák pedig csendben hívogatnak, erre gyere… Tízezer lépés? Legyen…!

Faludy György

1956, te csillag

                  A terrible beauty is born.
                                                 (Yeats)

 

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag

oly könnyű volt a nehéz út veled!

Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,

ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.
 

Presser Gabor - A celofan nap meg a papir hold

Impressziók egy kis közösség napján