Claude Monet
Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.
Wass Albert

Orbán Ottó
Sugár

Csontok közt suhogás. Csak a szél, a testtelen angyal. Üresség.
Valami mégis. Üveg-csöndből valami zaj. Ének vagy nyüzsgés.
Valami mintha föltámadna és odaülne az asztalhoz,
kavargatná a kávét.
Valaki más a mi ruhánkban, a mi fintorainkkal és mozdulatainkkal,
jellegzetes hanghordozásunkkal és föltett szándékunkkal,
hogy a semmiből halásszunk madarat és füttyöt,
ideül, szembe velünk, és üres szeméből a nap kiragyog.
Valami hirtelen sugár átdöfi lényegünket:
nyilak vagyunk a nyár sebében, sebek a levegő testén,
huzat a fény csontjai között, esésben emelkedés.
Szobrok egy olyan múzeumban, ahová nem jön látogató.

Kovács Tamás fotó

“Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket.

Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent.

Élj hát most a kérdéseknek. S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.”

(Rainer Maria Rilke)

szívfájdító

Lackfi János

VERS A MADÁRSÁGRÓL

Fenn a madárlesen ülök

És újmadárul füttyögök

Leplezni cseppet sem tudom

Enyhe ember-akcentusom,

Dalaimban többnyire van

Valami tán madártalan,

Amint némi madáros is,

Csak remélem, hogy nem hamis.

Madárkodás nem kenyerem,

A madár virtust ismerem.

Madár himnuszra ébredek,

És madártejjel festeget,

Fenyegető, nagy fényeket

Madár tájra madár ecset.

Madárvér hányszor ontatott

Emitt a madár ugaron,

Számkivetetten jár madár,

Ott, ahol már madár se jár.

A szembeszéllel szembeszáll,

Sörét kaszál, fogy a madár.

Bár erdeink határain

Túl is madár szót hallani,

De rajtunk madár átok ül,

Nézzük egymást idegenül.

Madár madárnak farkasa,

Nem anyánk a madár haza.

Ritka az is, hogy pár madár

Zsivajgó rajba összeáll,

Madár madárnál madarabb,

Egymást cibálja mind a rab.

Madárharapást csőrivel,

Míg nagyobb madár nem visz el.

A madár nemzet óhaja

Ősmadaraknak óhaza,

Hív a haza, talpra, madár,

Madár földön ki-ki megáll.

Ki hígmadár, ki mélymadár,

Amerre tárul a határ.

Madár modor nem jellemez,

Madár vagyok, nem jelmez ez,

Idegen tollam veszthetem,

Aki madár, nem tart velem.