Lackfi János

VERS A MADÁRSÁGRÓL

Fenn a madárlesen ülök

És újmadárul füttyögök

Leplezni cseppet sem tudom

Enyhe ember-akcentusom,

Dalaimban többnyire van

Valami tán madártalan,

Amint némi madáros is,

Csak remélem, hogy nem hamis.

Madárkodás nem kenyerem,

A madár virtust ismerem.

Madár himnuszra ébredek,

És madártejjel festeget,

Fenyegető, nagy fényeket

Madár tájra madár ecset.

Madárvér hányszor ontatott

Emitt a madár ugaron,

Számkivetetten jár madár,

Ott, ahol már madár se jár.

A szembeszéllel szembeszáll,

Sörét kaszál, fogy a madár.

Bár erdeink határain

Túl is madár szót hallani,

De rajtunk madár átok ül,

Nézzük egymást idegenül.

Madár madárnak farkasa,

Nem anyánk a madár haza.

Ritka az is, hogy pár madár

Zsivajgó rajba összeáll,

Madár madárnál madarabb,

Egymást cibálja mind a rab.

Madárharapást csőrivel,

Míg nagyobb madár nem visz el.

A madár nemzet óhaja

Ősmadaraknak óhaza,

Hív a haza, talpra, madár,

Madár földön ki-ki megáll.

Ki hígmadár, ki mélymadár,

Amerre tárul a határ.

Madár modor nem jellemez,

Madár vagyok, nem jelmez ez,

Idegen tollam veszthetem,

Aki madár, nem tart velem.