Rakovszky Zsuzsa: December

Birtokba venni miért kívánjam

e meddő és sötét időt? E nyirkos és

villanyfények között imbolygó délutánban

kinek érzékei ne sejtenék meg az év

legmélyebb pontját – a várakozás idejét,

az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen

tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.

Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten

mezítelen villanyégők világolnak a ködben,

melynek sem centrumát, sem szilárd

partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan

égnek. Miért akarjam

lángba borítani e homályos téli órát,

az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem

vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását

a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten

az ellenállás nélküli közegben

elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,

ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek

lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog

lépni a mi időnkbe, majd a sötéten

áradó, vízszagú szélben

érez először önmagára. Most

nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…