Szécsi Margit

A Visszafelé Olvasott Könyv

Kezdetben volt a mozdulatlan Minden

s fölötte az Úr lelke lebegett,

de én mondom: nem lesz alatt s fölött,

középpont sem lesz, s a Zenít s Nadír

eldől akár a céltalan kilőtt nyíl

s amint kezdetben volt: úgy lesz a Minden.

Még ami van: önmagára hasonlít.

Ma éjjel s még egy percig: rózsa a rózsa.

Még a halál egyértelmű, mert ordas az ordas

s a fogak arkangyali fehére tudjuk hogy fenyegetés.

De már a vásáron-vett föltaláló

- a legjobb atya, anyjának hű fia -

a robbanó lepkét megtervezi,

s lesz a végzet jelképe: Angeli Morpho

és tücsök, lárva, és selyem-gubó.

Nem lesz többé tej a tej, és nem lesz méz a méz.

Urak kutyája, hatalom lakája,

nem térsz le a flaszterról te sem - araszolva

követ, kátrányt eszel, s köszöntöd szűkölve

a világból ami még önmagára hasonlít.

Üvöltő hattyúcsorda-álmaim

úgy úsznak el az űrben - mint az álmok,

mint minden ember mai álmai,

beíratlan lapok, járatlan hómezők

zászló-lapjai lebegnek fúvatlan szélben,

félelmetlen bűnök, fehér halálok

vérbosszú nélkül magukba-halnak haláltalanul,

sütetlen lángliszt havazik szívemre,

kókler vigécek, varánuszgyík-tokásak

nyúzzák a Bárányt világ-borotvával,

látcsövet a látnok szemgolyókra

éjkő-üvegeset árulnak fenyegetőzve,

és álmodni noha eltiltanak:

csillag-ölő munkájuk bennetek kiált

haldokló hattyúcsorda-álmaim.

Korunk a vonzás halála.

Kezünk szerelme az anyag iránt,

kezünk egymáshoz-fűződő szerelme,

az állatok szerelme, a dzsungel

egymást-evő, egymást-szülő szerelme szétszakad.

Üzletkötések rabbat-nullái, ropogó számsorok,

rabbik, papok, rabonbánok, Jézus meg Barabbás,

Allah-kiáltás, rémítő Hallelúja,

hang és test szobor-csoportja zuhan az égbe,

szétporlad a hang és szétporlad a por,

és pártütő lesz a tömegvonzás, a mikró-csillagok

égitestté-ölelkező szerelme:

szemünk előtt a por-farkú Napok

akár a bontás téglái, úgy zuhognak el

s mi bámulunk a rengő élet-házban

ha eljő a vonzás halála.

S midőn eléri a lágy robbanás

a te gyönyörű kezeidet,

ős-mintáit az emberi kéznek,

sebekre és margarétákra-érzékeny

írral-tapintó kezeidet,

hajakkal és táltos-sörénnyel

ismerős kezeidet,

a szellem bajnok legényeit,

ének-doboló, véreddel-képíró kezeidet,

világ-babát világos holdnál

elringató kezeidet,

bölcső-faragó, barackfa-oltó,

kenyéradó kezeidet,

harang-kondító kezeidet,

midőn ők bokszolnak a széthulló égen

s verdesnek, süvöltő táltosi szárnyak

a kavargó vetések, robogó tetők,

bölcsők és babák tornádós roncsai fölött

az értelmetlen csillagképek tumultusában:

akkor kinyílik minden értelem

s megérti a sívó anyag, mi veszett el,

midőn kezeidhez elér a robbanás.

A végső mozgás a menekülés lesz.

Noé-bárkát a mennyben sem találunk

és nem lesz menny, nem lesz honnan hova,

rekord-mintái a felbomló anyagnak

foszlanak a semmi fotonjaivá, s a semmi

sehova vándorol rémületével,

s az anyag egyenletes eloszlása megvalósul.

Leszünk: a Mindenütt Jelenvalók.

Szétrombolt testünk, világunk mindenütt lebeg,

betöltünk mindeneket akár az isten,

mindenki minden helyen létezik

és mint az isten szétlebeg de nem hat.

Tengerek, gyönyörű rozsvetések, Galamb meg Olajág,

Anyánk Köténye, Tisztaság fogalma,

a világ véres fogsorát sikáló élő fogkefe,

jóságért sápadó szájunk, az énekes és maga az ének:

isten-baromként dermed Minden Helyen.

S kik vérünkön akartak lenni

cárok és nérók, urán-uralkodók: ők is

úristenként a felrobbant időben

így lesznek Mindenütt Jelenvalók.

Köszöntöm azért

az életet mai létében, a hidrogén csodáit,

kő-süteményeit világanyánknak: a hegyeket

s a gömbölyűre-görgetett követ.

Köszöntöm az Özönvizet,

első bús remekét a pusztulásnak,

s a Gondolat királyi iker-párját:

vetélt Istent és vetélt Csillagot.

Vonzatlan álmok a vonzatlan űrben:

ragyogjatok fehéren, álmaim,

havakban, mert az utolsó szín a fehér lesz,

keverék-színe vörösen-izzó vágynak,

fekete bűnnek, rideg-kék erélynek.

Ha a forgás minden színt megkever,

fehér marad a forgatag, ha meghal -

Jósok, jövők, táguló hópor-testek:

ragyogjatok fehéren álmaim.

Énekeim, úgy készüljetek

hogy el-nem-mondható lesz ami lesz,

hogy szájára nem vesz tündöklő Díva,

hangtalan lesz a létetlen lét, s a kaszás,

ama Kaszás fehér bordái pengve szétomolnak

mert nem lesz ami meghaljon, nem lesz többé

mellkas, nem dobog átdöfhető szív,

a szív, a vércsillag, világnyi por lesz,

széthullónak szülessen minden ének.

A Visszafelé Olvasott Könyv

tartalma rettentően megvalósul,

minden hely foglalt lesz a semmiben

s nem vész el semmi: ott szunnyad a mozgás,

bölcsőnk, koporsónk, vágyunk, mindenünk,

angyal-pupillánk miriád fotonban,

s a vak sugárzás betölt mindeneket.