Szécsi Margit
A Visszafelé Olvasott Könyv
Kezdetben volt a mozdulatlan Minden
s fölötte az Úr lelke lebegett,
de én mondom: nem lesz alatt s fölött,
középpont sem lesz, s a Zenít s Nadír
eldől akár a céltalan kilőtt nyíl
s amint kezdetben volt: úgy lesz a Minden.
Még ami van: önmagára hasonlít.
Ma éjjel s még egy percig: rózsa a rózsa.
Még a halál egyértelmű, mert ordas az ordas
s a fogak arkangyali fehére tudjuk hogy fenyegetés.
De már a vásáron-vett föltaláló
- a legjobb atya, anyjának hű fia -
a robbanó lepkét megtervezi,
s lesz a végzet jelképe: Angeli Morpho
és tücsök, lárva, és selyem-gubó.
Nem lesz többé tej a tej, és nem lesz méz a méz.
Urak kutyája, hatalom lakája,
nem térsz le a flaszterról te sem - araszolva
követ, kátrányt eszel, s köszöntöd szűkölve
a világból ami még önmagára hasonlít.
Üvöltő hattyúcsorda-álmaim
úgy úsznak el az űrben - mint az álmok,
mint minden ember mai álmai,
beíratlan lapok, járatlan hómezők
zászló-lapjai lebegnek fúvatlan szélben,
félelmetlen bűnök, fehér halálok
vérbosszú nélkül magukba-halnak haláltalanul,
sütetlen lángliszt havazik szívemre,
kókler vigécek, varánuszgyík-tokásak
nyúzzák a Bárányt világ-borotvával,
látcsövet a látnok szemgolyókra
éjkő-üvegeset árulnak fenyegetőzve,
és álmodni noha eltiltanak:
csillag-ölő munkájuk bennetek kiált
haldokló hattyúcsorda-álmaim.
Korunk a vonzás halála.
Kezünk szerelme az anyag iránt,
kezünk egymáshoz-fűződő szerelme,
az állatok szerelme, a dzsungel
egymást-evő, egymást-szülő szerelme szétszakad.
Üzletkötések rabbat-nullái, ropogó számsorok,
rabbik, papok, rabonbánok, Jézus meg Barabbás,
Allah-kiáltás, rémítő Hallelúja,
hang és test szobor-csoportja zuhan az égbe,
szétporlad a hang és szétporlad a por,
és pártütő lesz a tömegvonzás, a mikró-csillagok
égitestté-ölelkező szerelme:
szemünk előtt a por-farkú Napok
akár a bontás téglái, úgy zuhognak el
s mi bámulunk a rengő élet-házban
ha eljő a vonzás halála.
S midőn eléri a lágy robbanás
a te gyönyörű kezeidet,
ős-mintáit az emberi kéznek,
sebekre és margarétákra-érzékeny
írral-tapintó kezeidet,
hajakkal és táltos-sörénnyel
ismerős kezeidet,
a szellem bajnok legényeit,
ének-doboló, véreddel-képíró kezeidet,
világ-babát világos holdnál
elringató kezeidet,
bölcső-faragó, barackfa-oltó,
kenyéradó kezeidet,
harang-kondító kezeidet,
midőn ők bokszolnak a széthulló égen
s verdesnek, süvöltő táltosi szárnyak
a kavargó vetések, robogó tetők,
bölcsők és babák tornádós roncsai fölött
az értelmetlen csillagképek tumultusában:
akkor kinyílik minden értelem
s megérti a sívó anyag, mi veszett el,
midőn kezeidhez elér a robbanás.
A végső mozgás a menekülés lesz.
Noé-bárkát a mennyben sem találunk
és nem lesz menny, nem lesz honnan hova,
rekord-mintái a felbomló anyagnak
foszlanak a semmi fotonjaivá, s a semmi
sehova vándorol rémületével,
s az anyag egyenletes eloszlása megvalósul.
Leszünk: a Mindenütt Jelenvalók.
Szétrombolt testünk, világunk mindenütt lebeg,
betöltünk mindeneket akár az isten,
mindenki minden helyen létezik
és mint az isten szétlebeg de nem hat.
Tengerek, gyönyörű rozsvetések, Galamb meg Olajág,
Anyánk Köténye, Tisztaság fogalma,
a világ véres fogsorát sikáló élő fogkefe,
jóságért sápadó szájunk, az énekes és maga az ének:
isten-baromként dermed Minden Helyen.
S kik vérünkön akartak lenni
cárok és nérók, urán-uralkodók: ők is
úristenként a felrobbant időben
így lesznek Mindenütt Jelenvalók.
Köszöntöm azért
az életet mai létében, a hidrogén csodáit,
kő-süteményeit világanyánknak: a hegyeket
s a gömbölyűre-görgetett követ.
Köszöntöm az Özönvizet,
első bús remekét a pusztulásnak,
s a Gondolat királyi iker-párját:
vetélt Istent és vetélt Csillagot.
Vonzatlan álmok a vonzatlan űrben:
ragyogjatok fehéren, álmaim,
havakban, mert az utolsó szín a fehér lesz,
keverék-színe vörösen-izzó vágynak,
fekete bűnnek, rideg-kék erélynek.
Ha a forgás minden színt megkever,
fehér marad a forgatag, ha meghal -
Jósok, jövők, táguló hópor-testek:
ragyogjatok fehéren álmaim.
Énekeim, úgy készüljetek
hogy el-nem-mondható lesz ami lesz,
hogy szájára nem vesz tündöklő Díva,
hangtalan lesz a létetlen lét, s a kaszás,
ama Kaszás fehér bordái pengve szétomolnak
mert nem lesz ami meghaljon, nem lesz többé
mellkas, nem dobog átdöfhető szív,
a szív, a vércsillag, világnyi por lesz,
széthullónak szülessen minden ének.
A Visszafelé Olvasott Könyv
tartalma rettentően megvalósul,
minden hely foglalt lesz a semmiben
s nem vész el semmi: ott szunnyad a mozgás,
bölcsőnk, koporsónk, vágyunk, mindenünk,
angyal-pupillánk miriád fotonban,
s a vak sugárzás betölt mindeneket.
.jpg)
