Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek: "Csak töprengj, okoskodj - dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla."
Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. A humorérzék tehát etikai jelentőségű.
Az se más, mint civilizált kegyetlenség, ha valaki annyira - úgymond - elfoglalt, hogy soha nincs ideje senkire.
A semmi ágán is megél a szív, ha elhallatszik hozzá a szomszédos ágon ülő dobbanása.
Több embert ismerek, akinek szárnya van - igenis szárnya. Csak nem szoktak erről beszélni, nem is lenne helyénvaló. Még viselni is csak rejtve szokták, zakó, kabát vagy blúz alatt. Elvégre nem lehet fedetlen szárnyakkal villamosra szállni, még akkor se, ha nincsen tábla, amely kimondaná: "Szárnyakkal felszállni tilos!"
Nem szeretem az örökké mérlegelőket. Akik sohase meggondolatlanok és sohase csodálkoznak. Kezükben láthatatlan, finom mérőműszereikkel járják a világot, s megvárják, míg a mérleg vibráló nyelve megnyugszik egészen – aszerint fogják megszabni lépteik ütemét, olykor sietni is fognak, máskor szántszándékkal késnek és nem akad el a szavuk se az izgalomtól, se semmi mástól. Ahogy a hangjukat megemelik, érezni azon is, hogy otthon előre kimérték – vagyishát azt, hogy mennyire emelhetik föl veszélytelenül. Csak rövidtávfutásra vállalkoznak, és arra is csak akkor indulnak el, ha biztos győzelmüket minden jóshely visszaigazolja. Ha győznek, ellenőrzik az érme nemesfém tartalmát, s még azt is kimérik, hogy kinek mennyi ideig, hány másodpercig érdemes rázni a kezét, tudniillik gratuláció alkalmából.
Szeretni kevesen tudnak, ez köztudott. De még kevesebben tudják elviselni a következményeit.
Nagyra becsülöm azt a barátom, aki időt talál számomra a naptárában, de még
jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése