Az egyik közösségi oldalon jött szembe velem a lenti idézet. Lehet, ha nem találkozok mostanában ilyen erősen kettéhasított emberrel nem is veszem észre. Persze sokan élnek így, de néha olyan jó lenne, ha tudnék segíteni és legalább elgondolkodnának rajta. Tudom azt is, hogy mindaddig ez nem lehetséges amíg csak hárítás van... Az meg, hogy az ember eszköztára mire elég, hogy segítsen??? Nem tudom... azért egy mosoly nem árt meg, és talán félre sem értik...
"Hát nem nevetséges ilyen kettéhasított emberként élni? Kifeszítve állandóan a kötelességtudat és az örömvágy közé? Ha némi verőfény éri az arcot, már várjuk rögtön az árnyékot is. A kicsikart jókedv után a menetrendszerűen megérkező bűntudatot. Mért élünk úgy, mint akiket örökös mulasztás terhel? Soha a jelen — csak a múlt vagy a jövő! Soha a maradéktalan perc, mindig a járulékai is: salakja, szemetje. Annyira elszoktunk tán a testünkre szabott, jó örömöktől, hogy ha váratlan ajándék gyanánt kapunk belőle valamit, már gyanúsnak és lekenyerezőnek érezzük az egész világegyetemet?"
Csoóri Sándor
forrás: http://lelkizona.hu/kotelessegtudat-es-oromvagy/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése