Gondolkodtam sokat mit is írhatnék...egy olyan emberről, aki már huszonegy éve része az életemnek. No, nem látványosan, hanem szépen csendesen. A munkáját sem nagy dérrel-durral végzi, hanem szépen csendesen, de kellő erővel és kitartással!!! Először csak a gyerekeimet óvta, szerette, - ezért pedig nem lehetek elég hálás! - ...aztán az a "szerencsés karambol" történt, hogy munka és barátság egymásra talált. Ha szomorú és feszült vagyok, elég bemenni az oviba és mindjárt nem olyan csúnya szürke a világ...vagy ha mégis.... hát akkor együtt teszünk ellene. Kiváló emberek veszik körül akikre figyel...és ők együtt lélegeznek...mindig!!!!
Segít....szó nélkül is...
Csak szuperlativuszokban tudok beszélni róla! Jó, hogy van nekünk!
Isten éltessen nagyon sokáig Anci óvó néni!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése