...

S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál.
/ Wass Albert/
Ma reggel két dologba botlok bele állandóan. Az egyik Wass Albert a másik a Stairway to heaven. Nincs kedvem megszólalni, de közben legszívesebben kiabálnék...azt hiszem belül azt is teszem...Közben odakint csodás a reggel...finom tavaszi illatok, langymeleg, madárének, kakukkszó :)...na és a fények!!!...jó lenne megtalálni itt az én "tavamat"...a zugot...ahol elfelejtem a szomorúságot...