Shakespeare

18. szonett


Mondjam: társad, másod a nyári nap?

Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde,

Hisz a május méz-bimbaira vad

Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;

Az ég szeme néha gyújtva ragyog

S arany arca máskor túlfátyolos;

S mind válik a széptől a szép, ahogy

Rútítja rendre vagy vakon a rossz.

De a te örök nyarad nem fakul

S nem veszíti szépséged birtokát;

Ne mondja Halál, hogy rád árnya hull:

Örök dalokban nőssz időkön át.

Míg él ember szeme s lélegzete,

Mindaddig él versem, s élsz benne te.