Komáromi János
Földem

kedves Föld, ki szelíd
lankáiddal terítesz elém Hazát,
s befogadod milliárd fiad porát,
ennem adsz és hátadon hordozod
testem, házam, városom
tűröd minden ostoba tettem
s csak néha lázadsz ellenem

kedves vagy nekem
Te látható s láthatatlan
határral ölelt föld darab
minden ősöm vére és
emléke hozzád tapad
Te tápláltad Őket
s Te hordozod jövőnket
ismered minden léptemet
a tetteim, a rosszat és a jót
s Te ítélsz majd felettem

szeretlek hazám
más föld lehet bármily
szép vagy gazdag
Te más vagy, Te a vérem vagy,
az életem, a gondolataim
mehetnék más tájakra élni
de előbb szívemet kellene kitépni
ledobni s taposni bele a földbe
míg egyé nem lesz Veled

átkozódva tombolni
mindent szétrombolni
minden édes vagy keserű emléket
mit lelkemben lelek
s ha minden kiirtva már
s szívem az egész határ
akkor nézni üres szemekkel
akkor sírva leborulni
mert szív nélkül mit ér az ember

és akkor az emlékek újra
kinyújtják csápjaikat
s én ásom a földbe magam
befedem magam örökre
őrjöngő testem keresi szívét
s közben egyé lesz Veled
s ím mindent megtagadva is
csak itt áshatnak sírt nekem
mert ez az én Földem,
...mert ez a Hazám

http://verselo.gportal.hu/gindex.php?pg=2345958&nid=634961