ma reggel...

Füst Milán

Őszi sötétség

I. 

NYILAS-HAVA 

Ősz van, korán sötétül és künn esik. 

Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek. 

Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg, 

S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó, 

Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan 

Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószivü szellem, 

Idegen szellem közeleg s tengerzöld 

Szőlőfürtöt tart bús arca elé. 

Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik. 

Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek. 

Ó mily boldogság is esős időkbe' aludni! 

Zúghat a szél most távol temetőknek 

Nedves sirjai közt és távoli erdők 

Bővizü, hüs csurgója bugyogva patakzik. 

S ballag a kormos dombon a vándor s bús lelkében az őszi 

Bánat kútja bugyoghat halkan s szüntelenül, 

S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt 

Sok zöldszemü vadmacska s néhány veres ordas... 

S hol gyors felhőt aranyoz szűz, hajnali fény, 

Karcsú, égi leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé: 

Lenge e hölgy és átlátszó, mint üvegkehely sárga bora 

S mint szőlőfürt, oly áttetsző, szép, édes mellegyümölcse!... 

...Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi vidékre 

S reggel elhagyom ezt a gonosz, kegyetlen várost, ahol annyit szenvedék: 

Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán... De jaj halaványan, 

Sírván jön elém lelkemnek alázata újból... 

S mint gyenge koró, amelyre leszállt az éjszaka baglya, 

Gyenge a bánatos lélek és újból, újból lehanyatlik... 

Laár András és Zenekara - Próba + interjú

Ady Endre: A fiam bölcsőjénél - elmondja: Szegvári Menyhért

Egy gyönyörűséget vettem észre az egyik közösségi oldalon.
 Isteni színész és rendező! Szegvári Menyhért. Nagyon szeretem. :)

Erzsébet



A szárnyas oltárkép a mélykúti
Szent Erzsébet templomban található
 /1962/. Prokop Péter /1919 - 2003/ pap,
 festőművész ajándéka.

Tamás István

Árpád házi Szent Erzsébet

Valahol messze fenn, egy hatalmas várban,

élt szerényen Szent Erzsébet Türingiában.

Akár mindenütt szerte a nagyvilágban,

szegénység volt az úr, de hittek a csodában.
 

Erzsébet a Szent, imáiban kérlelte istent,

ha irgalmas és kegyes a szegényen segítsen.

Ételt, italt adjon a földi halandónak,

a síró gyermeknek a mezőn dolgozóknak.

Kiürült már régen a padlás és a kamra,

nem jutott már sok, csak egyetlen falatka.

Erzsébet imái felszálltak az égig,

repültek az úrhoz a tejúton végig.

-Hallgasd meg uram égi fohászomat,

ne hagyd a néped, hogy elsorvadjanak!

Fáradtan nyitotta ki könnyeltelt szemét,

amit látott csoda volt, mindennél többet ért.

Megtelt a kosár, a patak hallal volt tele,

a kemencékben kenyér, s volt a háznak teje.

A vár ura a rokon, nem vette jó néven,

Erzsébet jóságát, mert segít a szegényen.
 

Kérdőre vonta hát, mi van a kosárban,

-mutasd csak gyorsan? - mondta a hálátlan.

A királylány elpirult, virág van csak nálam,

a halottaknak viszem, hogy emléküket áldjam.
 

S ahogyan a kosár fedelét felnyitja,

Száz szál piros rózsa nevet a gonoszra.

Elrestellte magát, a vén kelekótya,

kezével legyintett, menj - siess a dolgodra.
 

Csodatörtént! ? mert a jó isten akarta,

a szegénynek élelem a halottnak rózsa!

A regélők szerint e csoda megesett,

az esetről ki így, ki úgy emlékezett! 

Források: http://caritasmelykut.shp.hu/hpc/web.php=caritasmelykut&o=szentirasi_mottoink_38uM

                 http://krisztin009.mindenkilapja.hu/html/19378705/render/tamas-istvan-leg-szebb-versei 

Egy este Salgótarjánban