Ennek is most van itt az ideje...
“Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret. Csak egyre nem ad módot: hogy könyörgéssel, váddal, támadással vagy esdekléssel mástól szeretetet zsaroljunk. Még gyöngédséget és szenvedélyt is lehet zsarolni; de a szeretet szuverén.”
2013. november 8., péntek
2013. november 6., szerda
Amikor Ven citerázott, a madarak körülrepkedték, s a halak kiugráltak a vízből. Elhagyta otthonát és Sziang mesterhez szegődött. Három hosszú éven át tartotta kezében a hangszert, anélkül hogy egyetlen dalt is játszott volna. Sziang mester azt mondta:
- Menj most már haza.
Ven félretette a citerát és felsóhajtott:
- Nem az a baj, hogy nem tudok a húrokkal bánni, nem mintha nem jutnának eszembe a dallamok. Az, ami bennem él, nem a húrokon múlik, az, ami bennem él, nem a hangokon múlik. Ameddig nem éltem szívem mélyében, hogyan mondhatnám ki azt, ami benne van. Ezért nem merem a kezemet megmozdítani, ezért nem merem a húrokat megérinteni.
Kis idő múltával ismét Sziang mester elé lépett. A mester azt kérdezte:
- Nos, mi van a citerával?
Ven felelt:
- Most megtörtént. Kérlek, hallgasd meg játékomat.
Ezután tavasszal a Sang-húrt pengette, a nyolcadik fuvolahanggal kísérve. Ilyenkor egyszerű hűvös szél támadt, füvek és fák virágba borultak. Ősszel a második fuvolahang kíséretében a Csin-húrt pengette. Szelíden áramlott ilyenkor a langyos levegő, növények és fák teljes díszben pompáztak ott. Aztán a tizenegyedik fuvolahang kíséretében a Jü-húrt pengette. Most jött a zúzmara és a hó, és befagytak a tavak. Jégdarabok úsztak a folyamon. Aztán a Csi-húrt pengette és hozzá az ötödik fuvolahangot. Most a nap melege szúrós forró lett és a kemény jég egyszerre összeomlott. De végül a Kung-húrt pengette együtt a másik négy húrral, és játszi szellők zizegtek. Az égen szerencsét hozó felhő úsztak, édes harmat csepegett, és zúgtak a források.
Lie-Ce
![]() |
| Fotó: Baggins |
2013. november 5., kedd
2013. november 4., hétfő
Mosonyi Alíz: Felejtők Boltja
A Felejtők Boltjába benyit egy vevő, és azt mondja:
-Kérném, én már mindent elfelejtettem. -
A boltos erre felcsap egy nagy könyvet:
- Jusson eszébe mindenestül, azt akarja? Eleje, közepe, vége?
-Ebből is, abból is egy kicsikét - mondja a vevő-
-Nem cukorka az élet - csapja be a könyvet erre a boltos.
-Meg én se vagyok cukorkás.
-Kérném, én már mindent elfelejtettem. -
A boltos erre felcsap egy nagy könyvet:
- Jusson eszébe mindenestül, azt akarja? Eleje, közepe, vége?
-Ebből is, abból is egy kicsikét - mondja a vevő-
-Nem cukorka az élet - csapja be a könyvet erre a boltos.
-Meg én se vagyok cukorkás.
2013. november 3., vasárnap
2013. november 1., péntek
Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.
/Fekete István/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
