Federico Garcia Lorca

A cigány apáca

Mész és mirtusz némasága.
Mályva nyílik gyenge fűben.
Ő meg ibolyákat hímez
sárga tüllre gyönyörűen.
Csillárra száll a szivárvány
hét madara, büszke, tünde.
Távolban a templom dörmög:
öreg medve, hanyatt dűlve.
Szépen hímez! Milyen édes!
Ó, ha végül sikerülne
ráölteni, amit képzel,
rá a szalmasárga tüllre!
Magnólia, napraforgó,
szalag, inda, flitter-ünnep,
sáfrány s hold – a szent oltári
terítőre testesülnek.
Öt vérnarancs künn a konyhán,
most érik be cukros üdve,
Krisztus öt sebe – a forró
Almería napja küldte.
Káprázattól ragyog, izzik
az apáca szeme-tükre,
két lócsiszár üget benne,
tépik ingét kihevülve.
A messzeség: magasság lett,
hogy mered föl, felleg csüng le,
lujzafüves cukor-szíve
most reped meg üdvözülve.
Ó, meredek, tömör fennsík,
nap fölötte húsz is lüktet!
Ó, megindult folyók zúgnak
s képzeletén elterülnek!
De ő itt ül, ő csak hímez,
virágokat ölt a tűje,
s fény játszik a rácsok sakkján
szélben állva, eltünődve.

NAGY LÁSZLÓ fordítása

Szörnyen rosszul aludtam... nyűgös, feszült is vagyok ahogy illik. Ez a vers két perc nyugalom... Jó, hogy rátaláltam. Csodás Nagy László fordítása!!!