József Attila

ÁPRILIS 11

A talló kalászait hányva

S a verebek közé belesvén

Nagy szél kapott föl egyszer engem

Hirtelen, áprilisi estén.

Gyerekeit kereste arra

S engem talált ott épp az utban.

Bömbölt, örült, s én mosolyogva

Rengeteg mellén elaludtam.

Vitt falvan, földeken keresztül,

Meghempergetett jó sárosra,

Cibálva és kacagva vitt egy 

Pesti, csatakos külvárosba.

Az uccán vídám jasszok lógtak

S még vidámabban verekedtek,

Kiabáltak, kiabáltunk és

A jasszok végül berekedtek.

Mondom, valami nagy ünnep volt,

A hívek templomokba mentek

És reszketve, szomorú kézzel

Áldották őket meg a szentek.

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt 

A szívekben nagy, esti béke.

A gyilkos végzett emberével

S úgy menekült, kalaplevéve.

Reménységnek és tulipánnak

Kicsikis deszka alkotmányba

1905-ben ígyen 

Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként,

S a szép, ifjú mosóasszonynak,

Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,

Fejkendőbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már,

De fiát a szél el nem hagyja,

Együtt nyögünk az erdőn éjjel

S együtt alszunk el virradatra.

1925. ápr. 22.