Megérkezés
Öröm a Feri arcán, aztán olyan suták lettünk mindketten... legszívesebben megöleltem volna... de nem :( ...
Nem tudtam mennyi időm lesz, így megkértem dedikálja a kötetet... öröm és boldogság.
Mindig fura érzés amikor alig van ismerős, de a biztos pont már nyugdíjas kolléganőm Magdika...jöhet az "adjuk át magunkat az érzésnek".
Lisztóczky tanár úr...élvezettel hallgattam, bár be kell vallanom egy kicsit sok volt. Fantasztikus azt látni amikor a mester meghajol a diák előtt!!! No és azt már az előző könyvbemutatónál is megállapítottam, hogy tapintható a szeretet közöttük.
Vers, zene, vers, egység, barátság. A "versmondó fiú"-t legjobb csak hallgatni, mert olyan szélesen tud mosolyogni bármit mond, hogy az ember nem tud másra koncentrálni. Az örök becsű Béka vers a domoszlói ifjú hölgy előadásában kedves színfolt. Szeretem. :) "Ragyogva lüktető toka. Undorító drágagyöngy. A víz alatt, s a föld színén, nagyon szeretlek ősi rém."
...és Wyrág... a zene embere... szereti Ferit és ez a zenén is érződik.
Beszélgetés
A történeteket már ismerem, de új színekkel is gyarapodtak. Azt hiszem a beszélgetés során az egyik legfontosabb dolog volt számomra, hogy megbizonyosodtam arról mennyire EMBER ez az ember.
"ÉN: Mindenki vagyok, akivel valaha találkoztam. Minden szavuk, gesztusuk, mozdulatuk, küllemük, jellemük. Minden vagyok, amit valaha láttam, hallottam, érzékeltem. Minden, vagyis: mind én"
Essék már szó a kötetről is kérem...megérkezik Véghelyi Balázs, a kiadó. Igen fiatal ember, már amennyire meg tudom ítélni. Megszállott, azt már látom...és értelmes és Isten áldja, hogy megjelent a Magán(y)lexikon.
Akkor jöjjön néhány kedvencem a kötetből:
APOLLINAIRE: Az ősz halott és letépve már a hangaszál. A kézfogásunk elillan és a nincsbe száll.
BERNINI: Az eksztázis időigényes pillanatfelvételének fotográfusa.
MONOTON: Ősz húrja zeng, szívem kileng a Nyárból. Hol ér az ősz, hol ér a tél? Akárhol. Mi lesz velem? Mi lesz veled, ha fázunk? Mi szünteti, ki oldja fel magányunk?
PANOPTIKUM: Csarnokaikban állnak némán, jégbe meredten bámulnak rám, tág szemeikkel, szájtátottan mind, kiket egykor megbántottam.
PÁRHUZAMOSOK: Milliónyi talpfa döng alattunk. Sínvasak, mindig együtt haladtunk, ám valódi társad mégsem lettem. Tán találkozunk a végtelenben.
REMETE: Hamar rájöttem, hogy nem vagyok e világból való. Ezért léptem be a világtól elvonulók világába. Később rájöttem, hogy a világtól elvonulók világába sem vagyok való.
Vége, pedig még hallgattam volna egy kicsit...kár. Megint jön a fura érzés, a senkihez sem tartozás és figyelek... Magdika megmentő, felajánlotta, hogy elvisz...míg várakozok tovább figyelek. Nagy-nagy szeretettel veszik körül ezt a zseniális emberkét...és ő még nagyobb szeretettel hálálja ezt meg.
Azért fura az egész, mintha egy filmen látnám.
Elköszönés
Milyen jó is lett volna még... ha volna még, ha volna még...
Köszönöm az estét Bozók Feri!!! :)
(Ja, és volt egy pillanat amikor könnyeztem...)
