Nemes Nagy Ágnes

Délelőtt

Én úgy igyekszem. Fölkelek. Én sűrű kávét készítek. Mert vannak még szokásaim, mint bárkinek. Széles díványra kuporodva könyveimet lapozgatom. Én figyelek. És jobbkezem balvállamon, balvállamon. Ott fent a dél vonul csapatban, itt bent a vatta-némaság, – mint vékony ing, a gondolat úgy vérzik át, úgy vérzik át. * Mint belső részét tengeri uborka üldözője arcába torlaszolta – megmenekültem és üres vagyok. * Tudod, mi a közöny? A föld kidőlt, megdermedt s összetört bazalt kérgén latolhatom: mekkora volt a fájdalom. * Jó, bevallom bűnös vagyok. – – – – – – – – – – – – – – Csak tudnám, mit követtem el, hogy ennyire bűnhődni kell. – – – – – – – – – – – – – – mert meg kell bűnhődnöd azért is, amit ellened elkövettek. * Egy patkány lakott beleimben, nem vettem észre, míg kirágta. Már szemgolyóm sincs. Szemgödörrel tátongok a lyukas világba. * Holnapra kelve mi vigasztal? Lábkörmömet bekenni lakkal. * Nem szenvedek. Csak elviselhetetlen. Mért fáj az, ami nincs? * Mint nagycseppű, langyos eső görbe tájék gödrein, ráncosodó tenyerembe gyűlnek langyos könnyeim