Ön? Maga? Te?

Nem kis probléma ez kérem szépen... most valahogy aktualitás...(legalábbis ezt érzem) :)

Karinthy Frigyes

Tegezés

(Korzó. Három szék.)

Bakács és Takács ülnek két széken.

TAKÁCS: Ne nézz arra, ne nézz arra, ne nézz arra. (Maga elé mered.)

BAKÁCS: Mér? (Körülnéz.)

TAKÁCS: Mer az az undok hosszú nem tudom, hogy híjják mindjárt idejön és leül.

BAKÁCS (arrafelé néz): Az a hosszú? Hiszen az a Kovács. Miért ne üljön le, mi bajod vele?

TAKÁCS: Semmi bajom vele, csak utálom, ne nézz arra, ne nézz arra, nem tudok beszélni vele, mindig azt kérdi, hogy van, hogy van, ne nézz arra, ne nézz arra. (Mereven maga elé néz.)

BAKÁCS: De hiszen múltkor nagyon összebarátkoztatok a Kárászéknál éjszaka.

TAKÁCS: Összebarátkoztunk?

BAKÁCS: Igaz, hogy mindketten részegek voltatok - de nagyon jóba voltatok, még csókolóztatok is és pertut ittatok.

TAKÁCS: Mi? Pertlit ittunk? No én már elfelejtettem, remélem ő is.

BAKÁCS: Dehogy felejtette el. Nyugodt lehetsz, hogy pertut ittatok.

TAKÁCS: Majd kiderül... én nem szólítom meg, ha elfelejtette, annál jobb, ha nem felejtette el, megvárom, míg ő szólít meg. (Meglát valakit.) A kezét csókolom... (Felugrik, nyakkendőjét igazítja.) Pardon... mindjárt jövök, ne hadd elfoglalni a helyemet... (Elrohan balra.)

(Szünet.)

KOVÁCS (jön jobbról): Szervusz Bakács. Szabad? (Leül jobbról.)

BAKÁCS: Tessék. Mit csinálsz, hogy vagy?

KOVÁCS: Köszönöm jól. Egy millió font sterlinggel lehetne segíteni rajtam. (Hirtelen maga elé néz) Ne nézz arra, ne nézz arra.

BAKÁCS: Mért ne?

KOVÁCS: Mert az az undok, azzal a nővel, nem tudom, hogy híjják, mindjárt idejön és leül.

BAKÁCS (arrafelé néz): A Takács? Mi bajod vele? Mér ne üljön ide?

KOVÁCS: Semmi bajom vele, csak nem tudok egy levegőt színi vele, ne nézz arra, ne nézz arra, mindig azt mondja, mikor azt kérdem tőle, hogy van, hogy van, köszönöm jól, köszönöm jól. Ne nézz arra, ne nézz arra. (Maga elé néz.)

BAKÁCS: De kérlek, múltkor nagyon összebarátkoztatok a Kárászéknál éjszaka.

KOVÁCS: Összebarátkoztunk?

BAKÁCS: Igaz, hogy mind a ketten részegek voltatok - de nagyon jóba voltatok, még csókolóztatok is és pertut ittatok.

KOVÁCS: Én ezzel pertut ittam, ezzel az undokkal? No én már elfelejtettem, remélem ő is. Különben ha mégis ideül, majd megvárom, míg ő kezdi...

BAKÁCS (meglát valakit): A kezét csókolom... (Felugrik, nadrágját igazítja.) Pardon... egy percre... (Elrohan.)

KOVÁCS: Fene egye meg, inkább én is... (Feláll, indulni akar, beleütközik Takácsba. Mindketten megállnak és barátságosan néznek egymásra.)

TAKÁCS: Á... á... (Barátságosan szorongatják egymás kezét és biztatóan néznek egymásra.) No lám... (Nem eresztik el egymás kezét.)

KOVÁCS: No lám... ez már aztán kedves izé... találkozás... kedves... (Sürgetően néz rá.)

TAKÁCS: Hát... (torkát köszörüli) merrefelé megy... megyegetünk... errefelé?

KOVÁCS: Ja, hogy én? Én csak úgy errefelé megyegetek... megyengetek itten... (Szorongatja a kezét. Félre) Fene egyen meg, eressz már el.

TAKÁCS (félre): Vinne el a Kozarek, szólíts már meg... Hát hogy... ó... ó... hogy vagyunk?

KOVÁCS (kínosan figyel, lemondóan): Köszönöm jól.

(Kínos szünet.)

TAKÁCS (hogy mondjon valamit): Nem ül... izé... nem ülünk le kicsit?

KOVÁCS (vígan): Dehogynem. (Félre.) Fene egyen meg.

(Leülnek. Kínos szünet.)

TAKÁCS: Hát mit szó... mit szólunk a... az izéhez, az időhöz?

KOVÁCS: Csúnya egy meleg van. Nagyon megérzi az izé... az ember a meleget - nem?

TAKÁCS (mohón): De milyen borzasztó! (Szünet. Kínban.) És még hozzá, hogy süt a nap!

KOVÁCS: Az! Nem elég, hogy olyan meleg van - még hozzá a nap is süt.

TAKÁCS: Bizony. Ilyenkor nyáron minden összejön.

(Kínos szünet. Ülnek.)

KOVÁCS (félre): Fene egye meg, dolgom van, de nem merek elmenni, mert akkor vagy azt kell mondani "szervusz", vagy azt "alászolgája" és nem tudom, pertuk vagyunk-e?

TAKÁCS: Tetszik?

KOVÁCS: Nem szóltam semmit... csak úgy dudorásztam.

TAKÁCS (kínosan nevet): Ja... pardon... azt hittem... (Félre) A gáz vessen fel, most hogy búcsúzzam el, szervuszt mondjak vagy szolgáját?

(Kínos szünet.)

KOVÁCS: Hát az izé... a család mit csinál?

TAKÁCS (szórakozottan): Milyen család?

KOVÁCS: Hát a... (viccesen) a családunk. A nagyságos asszony - meg a gyerekek...

TAKÁCS (bután): Ja - hogy az én gyerekeim? (Ránéz.)

KOVÁCS: A persze, persze... A izé... a gyerekek, persze.

TAKÁCS (forszírozva): Hja, mármint hogy az én gyerekeim... (magára mutat) - vagy talán...

KOVÁCS (kínban): Na igen, csak úgy mondtam, hogy a "családunk", ahogy mondani szokták viccesen, hehehe... (Homlokát dörgölve.) Fü.

TAKÁCS (kacag): Hja, viccesen! Értem! Hehehe.

KOVÁCS: Hihihi...

TAKÁCS: Hehehe...

(Kínosan nevetgélnek. Hosszú szünet.)

KOVÁCS (hirtelen elszánja magát. Menni akar, feláll): No én nekem menni kell...

TAKÁCS (feláll, nagyot lélegzik): Nekem is... Hát akkor... (Kezét nyújtja, sürgetően néz rá.)

KOVÁCS: Hát... (Várakozva néz rá.)

(Szünet.)

TAKÁCS: Hát megyünk?

KOVÁCS (bizonytalanul): Hát nem tudom... (Kínban.) Ugyan, üljünk még egy kicsit... (Leül.)

TAKÁCS: Nem bánom. (Leül.)

(Kínos szünet.)

TAKÁCS (vadul nézi Kovácsot, aki maga elé mered. Barátságosan.): Pardon... vigyázz... vigyázzunk... egy bogár mászik itten a... (Mutogat Kovács gallérja felé.)

KOVÁCS: Hol?

TAKÁCS: A izén, itten... a kabáton.

KOVÁCS (kihívóan): Melyik kabáton? (Diadalmasan néz rá.)

TAKÁCS (meghökken): Hát - ezen itten... (viccesen) Nem az enyémen, hehe.

KOVÁCS (most már dühös): Hát kién? (Mereven néz rá.)

TAKÁCS (kínosan viccelve): Nem mondom meg.

KOVÁCS: A... az enyémen... vagy...

TAKÁCS (gondolkodik): Igen.

KOVÁCS (rezignáltán lefricskázza a bogarat): Köszönöm. Nagyon kedves, hogy... (epésen) hogy az emberek így figyelmeztetik egymást.

TAKÁCS: Ó, szót sem érdemel.

KOVÁCS: De igen, nagyon köszönöm.

TAKÁCS: Nincs mit, igazán csekélység.

(Szünet.)

TAKÁCS (hirtelen feláll): Nahát most aztán igazán megyek...

KOVÁCS (most ő ijed meg): Máris...? Ugyan, olyan sürgős? Nem... nem beszélgethetünk még egy kicsit?

TAKÁCS (visszaül): Csak nem tudom, hogy... hogy nem-e alkalmatlan... izé... az ember.

KOVÁCS: Az ember? Á, dehogy... Inkább az én izé... az ember... hogy látja... hogy láthatja az embert...

TAKÁCS: Én is örülök... az ember láthatja legalább néha egymást.

KOVÁCS: Az ember? (Komoran nézi.)

TAKÁCS: Egymást.

KOVÁCS: Egymást az ember.

TAKÁCS: Az ember egymást.

(Komoran nézik egymást. Egyik se szól. Szünet.)

KOVÁCS (felugrik): Na - én elkések hazulról.

TAKÁCS (felugrik): Én is... Na hát akkor...

(Egyszerre nyújtják a kezüket, egymásra néznek. Szünet.)

KOVÁCS: Nem tart... tartunk együtt?

TAKÁCS: Dehogynem, szívesen...

KOVÁCS: Én fölfelé megyek a körúton.

TAKÁCS (félre): Ellenkező irányban van dolgom. Hát mehetünk együtt. Merre, izé... (kedélyesen) Merre lakunk, merre lakunk?

KOVÁCS (dühösen): Kicsoda? Kicsoda?

TAKÁCS: Hát - (rezignáltán) - hát én.

KOVÁCS: Hát én azt honnan tudjam?

TAKÁCS (dühösen): Honnan? Mit tudom én? Azt tudni szokta - az ember.

KOVÁCS: Az ember? Melyik ember?

TAKÁCS (gorombán): Hát az emberek. (Rálép Kovács lábára.)

KOVÁCS: Hu!

TAKÁCS: Mi az?

KOVÁCS: Semmi... véletlenül... hehe... rálép... ráléptünk a lábamra...

TAKÁCS (sápadtan a dühtől): Kicsoda? (Bömbölve) Kicsoda?

KOVÁCS (révetegen): Nem tudom...

TAKÁCS: Nem? (Pofon vágja.) Nesze, te piszok fráter! Most tudod? (Revolvert vesz elő.)

KOVÁCS (boldogan): Persze, hogy tudom! Te! Te! Te!...

(Egymás nyakába borulnak.)

BAKÁCS (jön, meglátja őket): Na ugye, mondom, hogy nagyon összebarátkoztatok...

(Függöny)