Kiállításmegnyitó

Csuda jó délutánunk volt. :) Kiállításmegnyitón jártunk az egri EKF Gyakorló Gimnázium szakképzőseinek, illetve tanárainak közös kiállításán az Agria Park Galériájában. Nagy örömünkre Réka két képét, egy montázst és egy batikolt munkát is beválogattak!!! :)

Szívvel-lélekkel...Színházi világnap

"Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek. Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni. Tehetséggel és kérlelhetetlenül tanítsatok arra, hogy a maguk összetettségében értsük meg az emberi érzelmeket. Ez egy egész élet munkája, amelyet alázattal és kíváncsisággal valósítsatok meg. Kívánom, hogy tehetségetek legjavát adva – és ez is csak kivételes és rövid pillanatokban lehetséges – sikerrel fogalmazzátok meg a „hogyan éljünk?” alapvető kérdését. Így legyen!"

John Malkovich

Azt gondoltam tegnap, hogy majd a Tehetségnapon készült képek közül feltöltöm a kedvenceimet...aztán ennél az egynél maradtam...miért???...mert ahogy néz ez a kisfiú abban minden benne van! Nőj nagyra Marcikám és találd meg az örömet mindenben...és még valami...legyél igaz ember!!!

Mariska külön kérésére itt a Rékának készült szülinapi torta! :)

Egy szép nap! :) :) :)

A torta Réka lányom remekműve! :)

Republic - Tóth Zoli : Add rám örök ruhám ...

Nincs különösebb apropója, csak ez jött szembe...és szép...kár, hogy nem találtam jobb minőségű videót. :)

Ön? Maga? Te?

Nem kis probléma ez kérem szépen... most valahogy aktualitás...(legalábbis ezt érzem) :)

Karinthy Frigyes

Tegezés

(Korzó. Három szék.)

Bakács és Takács ülnek két széken.

TAKÁCS: Ne nézz arra, ne nézz arra, ne nézz arra. (Maga elé mered.)

BAKÁCS: Mér? (Körülnéz.)

TAKÁCS: Mer az az undok hosszú nem tudom, hogy híjják mindjárt idejön és leül.

BAKÁCS (arrafelé néz): Az a hosszú? Hiszen az a Kovács. Miért ne üljön le, mi bajod vele?

TAKÁCS: Semmi bajom vele, csak utálom, ne nézz arra, ne nézz arra, nem tudok beszélni vele, mindig azt kérdi, hogy van, hogy van, ne nézz arra, ne nézz arra. (Mereven maga elé néz.)

BAKÁCS: De hiszen múltkor nagyon összebarátkoztatok a Kárászéknál éjszaka.

TAKÁCS: Összebarátkoztunk?

BAKÁCS: Igaz, hogy mindketten részegek voltatok - de nagyon jóba voltatok, még csókolóztatok is és pertut ittatok.

TAKÁCS: Mi? Pertlit ittunk? No én már elfelejtettem, remélem ő is.

BAKÁCS: Dehogy felejtette el. Nyugodt lehetsz, hogy pertut ittatok.

TAKÁCS: Majd kiderül... én nem szólítom meg, ha elfelejtette, annál jobb, ha nem felejtette el, megvárom, míg ő szólít meg. (Meglát valakit.) A kezét csókolom... (Felugrik, nyakkendőjét igazítja.) Pardon... mindjárt jövök, ne hadd elfoglalni a helyemet... (Elrohan balra.)

(Szünet.)

KOVÁCS (jön jobbról): Szervusz Bakács. Szabad? (Leül jobbról.)

BAKÁCS: Tessék. Mit csinálsz, hogy vagy?

KOVÁCS: Köszönöm jól. Egy millió font sterlinggel lehetne segíteni rajtam. (Hirtelen maga elé néz) Ne nézz arra, ne nézz arra.

BAKÁCS: Mért ne?

KOVÁCS: Mert az az undok, azzal a nővel, nem tudom, hogy híjják, mindjárt idejön és leül.

BAKÁCS (arrafelé néz): A Takács? Mi bajod vele? Mér ne üljön ide?

KOVÁCS: Semmi bajom vele, csak nem tudok egy levegőt színi vele, ne nézz arra, ne nézz arra, mindig azt mondja, mikor azt kérdem tőle, hogy van, hogy van, köszönöm jól, köszönöm jól. Ne nézz arra, ne nézz arra. (Maga elé néz.)

BAKÁCS: De kérlek, múltkor nagyon összebarátkoztatok a Kárászéknál éjszaka.

KOVÁCS: Összebarátkoztunk?

BAKÁCS: Igaz, hogy mind a ketten részegek voltatok - de nagyon jóba voltatok, még csókolóztatok is és pertut ittatok.

KOVÁCS: Én ezzel pertut ittam, ezzel az undokkal? No én már elfelejtettem, remélem ő is. Különben ha mégis ideül, majd megvárom, míg ő kezdi...

BAKÁCS (meglát valakit): A kezét csókolom... (Felugrik, nadrágját igazítja.) Pardon... egy percre... (Elrohan.)

KOVÁCS: Fene egye meg, inkább én is... (Feláll, indulni akar, beleütközik Takácsba. Mindketten megállnak és barátságosan néznek egymásra.)

TAKÁCS: Á... á... (Barátságosan szorongatják egymás kezét és biztatóan néznek egymásra.) No lám... (Nem eresztik el egymás kezét.)

KOVÁCS: No lám... ez már aztán kedves izé... találkozás... kedves... (Sürgetően néz rá.)

TAKÁCS: Hát... (torkát köszörüli) merrefelé megy... megyegetünk... errefelé?

KOVÁCS: Ja, hogy én? Én csak úgy errefelé megyegetek... megyengetek itten... (Szorongatja a kezét. Félre) Fene egyen meg, eressz már el.

TAKÁCS (félre): Vinne el a Kozarek, szólíts már meg... Hát hogy... ó... ó... hogy vagyunk?

KOVÁCS (kínosan figyel, lemondóan): Köszönöm jól.

(Kínos szünet.)

TAKÁCS (hogy mondjon valamit): Nem ül... izé... nem ülünk le kicsit?

KOVÁCS (vígan): Dehogynem. (Félre.) Fene egyen meg.

(Leülnek. Kínos szünet.)

TAKÁCS: Hát mit szó... mit szólunk a... az izéhez, az időhöz?

KOVÁCS: Csúnya egy meleg van. Nagyon megérzi az izé... az ember a meleget - nem?

TAKÁCS (mohón): De milyen borzasztó! (Szünet. Kínban.) És még hozzá, hogy süt a nap!

KOVÁCS: Az! Nem elég, hogy olyan meleg van - még hozzá a nap is süt.

TAKÁCS: Bizony. Ilyenkor nyáron minden összejön.

(Kínos szünet. Ülnek.)

KOVÁCS (félre): Fene egye meg, dolgom van, de nem merek elmenni, mert akkor vagy azt kell mondani "szervusz", vagy azt "alászolgája" és nem tudom, pertuk vagyunk-e?

TAKÁCS: Tetszik?

KOVÁCS: Nem szóltam semmit... csak úgy dudorásztam.

TAKÁCS (kínosan nevet): Ja... pardon... azt hittem... (Félre) A gáz vessen fel, most hogy búcsúzzam el, szervuszt mondjak vagy szolgáját?

(Kínos szünet.)

KOVÁCS: Hát az izé... a család mit csinál?

TAKÁCS (szórakozottan): Milyen család?

KOVÁCS: Hát a... (viccesen) a családunk. A nagyságos asszony - meg a gyerekek...

TAKÁCS (bután): Ja - hogy az én gyerekeim? (Ránéz.)

KOVÁCS: A persze, persze... A izé... a gyerekek, persze.

TAKÁCS (forszírozva): Hja, mármint hogy az én gyerekeim... (magára mutat) - vagy talán...

KOVÁCS (kínban): Na igen, csak úgy mondtam, hogy a "családunk", ahogy mondani szokták viccesen, hehehe... (Homlokát dörgölve.) Fü.

TAKÁCS (kacag): Hja, viccesen! Értem! Hehehe.

KOVÁCS: Hihihi...

TAKÁCS: Hehehe...

(Kínosan nevetgélnek. Hosszú szünet.)

KOVÁCS (hirtelen elszánja magát. Menni akar, feláll): No én nekem menni kell...

TAKÁCS (feláll, nagyot lélegzik): Nekem is... Hát akkor... (Kezét nyújtja, sürgetően néz rá.)

KOVÁCS: Hát... (Várakozva néz rá.)

(Szünet.)

TAKÁCS: Hát megyünk?

KOVÁCS (bizonytalanul): Hát nem tudom... (Kínban.) Ugyan, üljünk még egy kicsit... (Leül.)

TAKÁCS: Nem bánom. (Leül.)

(Kínos szünet.)

TAKÁCS (vadul nézi Kovácsot, aki maga elé mered. Barátságosan.): Pardon... vigyázz... vigyázzunk... egy bogár mászik itten a... (Mutogat Kovács gallérja felé.)

KOVÁCS: Hol?

TAKÁCS: A izén, itten... a kabáton.

KOVÁCS (kihívóan): Melyik kabáton? (Diadalmasan néz rá.)

TAKÁCS (meghökken): Hát - ezen itten... (viccesen) Nem az enyémen, hehe.

KOVÁCS (most már dühös): Hát kién? (Mereven néz rá.)

TAKÁCS (kínosan viccelve): Nem mondom meg.

KOVÁCS: A... az enyémen... vagy...

TAKÁCS (gondolkodik): Igen.

KOVÁCS (rezignáltán lefricskázza a bogarat): Köszönöm. Nagyon kedves, hogy... (epésen) hogy az emberek így figyelmeztetik egymást.

TAKÁCS: Ó, szót sem érdemel.

KOVÁCS: De igen, nagyon köszönöm.

TAKÁCS: Nincs mit, igazán csekélység.

(Szünet.)

TAKÁCS (hirtelen feláll): Nahát most aztán igazán megyek...

KOVÁCS (most ő ijed meg): Máris...? Ugyan, olyan sürgős? Nem... nem beszélgethetünk még egy kicsit?

TAKÁCS (visszaül): Csak nem tudom, hogy... hogy nem-e alkalmatlan... izé... az ember.

KOVÁCS: Az ember? Á, dehogy... Inkább az én izé... az ember... hogy látja... hogy láthatja az embert...

TAKÁCS: Én is örülök... az ember láthatja legalább néha egymást.

KOVÁCS: Az ember? (Komoran nézi.)

TAKÁCS: Egymást.

KOVÁCS: Egymást az ember.

TAKÁCS: Az ember egymást.

(Komoran nézik egymást. Egyik se szól. Szünet.)

KOVÁCS (felugrik): Na - én elkések hazulról.

TAKÁCS (felugrik): Én is... Na hát akkor...

(Egyszerre nyújtják a kezüket, egymásra néznek. Szünet.)

KOVÁCS: Nem tart... tartunk együtt?

TAKÁCS: Dehogynem, szívesen...

KOVÁCS: Én fölfelé megyek a körúton.

TAKÁCS (félre): Ellenkező irányban van dolgom. Hát mehetünk együtt. Merre, izé... (kedélyesen) Merre lakunk, merre lakunk?

KOVÁCS (dühösen): Kicsoda? Kicsoda?

TAKÁCS: Hát - (rezignáltán) - hát én.

KOVÁCS: Hát én azt honnan tudjam?

TAKÁCS (dühösen): Honnan? Mit tudom én? Azt tudni szokta - az ember.

KOVÁCS: Az ember? Melyik ember?

TAKÁCS (gorombán): Hát az emberek. (Rálép Kovács lábára.)

KOVÁCS: Hu!

TAKÁCS: Mi az?

KOVÁCS: Semmi... véletlenül... hehe... rálép... ráléptünk a lábamra...

TAKÁCS (sápadtan a dühtől): Kicsoda? (Bömbölve) Kicsoda?

KOVÁCS (révetegen): Nem tudom...

TAKÁCS: Nem? (Pofon vágja.) Nesze, te piszok fráter! Most tudod? (Revolvert vesz elő.)

KOVÁCS (boldogan): Persze, hogy tudom! Te! Te! Te!...

(Egymás nyakába borulnak.)

BAKÁCS (jön, meglátja őket): Na ugye, mondom, hogy nagyon összebarátkoztatok...

(Függöny)

március 15.

Komáromi János

Hazám

Ha azt mondom Hazám...

...mit mondok akkor?

Mondom az ég sosem volt kékjét,

füvek édesen zöld illatát.

Mondom a levegő anyatej ízét,

földek szülői bánatát.

Elmondom a kalászok rengetegében

megbúvó búzavirágot.

Elmondom a hólepel alól

csontvázként kibukkanó akácot.

Ha azt kiáltom Hazám...

...mit kiáltok akkor?

Kiáltom harcokban megfáradt

nomád népek nyugalmát.

Kiáltom bezúduló még vad

hadak pusztító dúlását.

Kikiáltom a szabadságunkért

életüket adók néma sikolyát.

Kikiáltom a fehér, a vörös és

minden más színű terror iszonyát.

Ha azt súgom Hazám...

...mit súgok akkor?

Súgom szeretettel ölelő folyók

égszínű, lankás habjait.

Súgom mosolygó dombok, hegyek

útra csábító hangjait.

Belesúgom a sötét barlangok

nedves-csendjébe titkaim.

Belesúgom gyógyító hőforrások

gőzölgő mélyébe bánataim.

Ha azt hallom Hazám...

...mit hallok akkor?

Hallom gyermeküket altató anyák

lágyan-mosolygó dalát.

Hallom ártatlanokat pusztító

harcokba indulók sóhaját.

Meghallom, ha ismerős csillagok fényét

nézni hívnak kristályfényű esték.

Meghallom, ha egymásnak égi-titkokat

súgnak a villám röptű fecskék.

Ha azt játszom Hazám...

...mit játszok akkor?

Játszom napsugarat arany koronánk

ferde keresztjén.

Játszom véres harapást parasztvezér

megsütött testén.

Eljátszom, hogy csak itt élhetek

annyira szeretlek.

Eljátszom, hogy érted élek

sohasem temetlek.

Ha azt álmodom Hazám...

...mit álmodok akkor?

Álmodok dicső és hitvány urat,

szép jövőt és büszke múltat.

Álmodok nyugodt éjszakát, boldog nappalt

és esküket, amelyek megfakultak.

Megálmodok elesett bevehetetlen

büszke várakat.

Megálmodok komoly felnőtté silányodó

tervekkel teli srácokat.

Ha azt látom Hazám...

...mit látok akkor?

Látom a mesék hőseit

Csillagszeműt és Fehérlófiát.

Látom a csillagösvényen érkező

Csabát, Attila fiát.

Meglátom mennyi nyomort és szenvedést

viselt el népem.

Meglátom mennyi náció alkotja

összeolvadva lázadó vérem.

Ha azt vallom Hazám...

...mit vallok akkor?

Vallom az édes gyermekkort,

eperízű fákat, hatalmas teleket.

Vallom az angyali lányokat,

édes csókokat, szép szerelmeket.

Megvallom minden jó tettemet

és jutalmam elől elfutok.

Megvallom minden vétlen vétkemet

és a büntetést elfogadom.

Ha azt hiszem Hazám...

...mit hiszek akkor?

Hiszem a lehullott gyümölcsöt,

az érett gabonát.

Hiszem a paraszt könnyét,

a munkás bánatát.

Elhiszem a sírokon égő gyertyák

emléket őrző lángjait.

Elhiszem a gyermekek jövőt-ígérő

gondtalan kacajait.

Ha azt érzem Hazám...

...mit érzek én akkor?

Érzem, hogy élek,

érzem, hogy ember vagyok!

Megérzem, hogy ide,

hozzátok tartozom!

Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó - Túl a vizen

kaptam :)

Ezt a szépséget egy kedves fotós baráttól kaptam, aki ma ünnepli a születésnapját.

Isten éltessen sokáig István!

Fotó: Kis István