Nepomuki Szent János

Szeretem a legendákat... :)

Vencel király udvari társaságával a Hradzsinban lakománál ült. Hirtelen mindnyájan megdermedtek, mert uruk dühödten tört ki magából, és a szakácsért kiáltott. Úgy látta, rosszul van megsütve a kappan, amit fogyasztani akart. Dühösen megparancsolta, hogy magát a szakácsot húzzák tüstént nyársra, és süssék meg, jobban, mint ő a kappant. Rémületében senki sem merészkedett ellentmondani a szeszélyes királynak.

Akkor fölállt János kanonok, a királyné szónoka és gyóntatója, a király lába elé esett, és nyomatékosan kérte, hogy vonja vissza parancsát: ,,Uram, királyom, üzend meg a hóhérnak, hogy csak tréfáltál!''

Vencel haragja újra föllobbant, és megparancsolta az őrségnek, hogy vessék a papot sötét börtönbe. János sokáig ült a rabságban. A király meg akarta törni, mert már többször merészelt neki ellentmondani, és visszautasítani a királyi kívánságokat. Most itt volt a várt alkalom.

Néhány nap múlva hívatta a király. János nagy csodálkozására barátságosan fogadta. ,,Kedves barátom -- mosolygott a király --, sajnálom, hogy olyan gorombán bántam veled. De hát mi ütött beléd, hogy az összegyűlt udvari nép előtt ellentmondj nekem? Nos, hagyjuk a dolgot. Egyébként azért hívattalak, hogy megmondjam: püspöki széket szánok neked vagy a visehrádi prépostságot. Tudod, hogy ezzel a hivatallal együtt jár az örökös királyi kancellári cím és évi százezer arany jövedelem.''

,,Meglepsz, fönséges uram -- mondta a kanonok --, de...'' ,,Nem, ne ellenkezz, Nepomuki János! Meg tudom én jutalmazni az érdemet. Egyébként jelentették nekem, hogy a feleségem gyakran gyón nálad, és csak hosszú idő után távozik onnan. Aggódom érte!'' -- Egy darabig hallgatott a király, majd folytatta: ,,Talán tudsz nekem valami fölvilágosítást adni, hogy miről van szó az ilyen hosszú gyónások alkalmával?''

,,Mindenben engedelmeskedem neked, ahol az bűn nélkül lehetséges -- válaszolta a pap --, de a gyónási titok pecsétjének megőrzése rám nézve kötelező, és nem tűri a legkisebb sérelmet sem.''

,,Tudd meg, János úr -- jött indulatba Vencel --, hogy az én országomban csak egy olyan pecsét van, amellyel törődöm: az enyém. Ki vele hát, mit tudsz? Titoktartásom felől biztos lehetsz.''

,,Egy papnak erre csak egyetlen felelete van: Nem, és ezerszer is nem!'' -- tiltakozott a kanonok fölháborodva. ,,De ha a király parancsolja!'' -- sziszegte Vencel, és a harag pírja öntötte el arcát. ,,Isten akkor is tiltja!''

Jánost ismét visszavitték a börtönbe. Kimondhatatlan kínokat kellett a hű hitvallónak kiállnia a torony mélyén. A király még egyszer rátámadt. Ígéreteket tett, fenyegetett, ütött, sőt a megkínzott testét maga sütögette égő fáklyával. Végül a király dühöngve így kiáltott: ,,Reszkess, te pap! Ha nem mondasz el rögtön mindent, amit a királyné meggyónt, Istenemre mondom, hogy vizet kell nyelned!'' János válasza változatlan maradt: ,,A pap, akinek Isten zárta be a száját, örökké hallgatni fog.''

Az érseknek a pápához intézett hiteles jelentése e szavakkal végződik: ,,Helynökömnek az oldalát oly súlyosan összeégették, hogy erőszakos halál nélkül is bele kellett volna halnia. Azután a tiszteletreméltó János doktort teljes nyilvánosság mellett a város útjain és utcáin át a Moldvához vonszolták. Ott kezét hátrakötötték, a fejét karikában a lábához erősítették, és száját egy fapöcökkel szétfeszítették, majd a prágai hídról letaszították, és így vízbe fulladt.''

forrás: http://www.katolikus.hu/szentek/szent65.html