2013. január 21., hétfő

2013. január 20., vasárnap


  1. FODOR ÁKOS

    HÍREK; IDŐJÁRÁSJELENTÉS

    kongó bádogon 


    jégszemek kopognak: épp 


    zajlik a semmi 




2013. január 18., péntek

végtelenítve



Hosszú ideje nem találtam azt a zenét, ami felold, gyógyít és jó a lelkemnek. Tegnap rátaláltam, azóta végtelenítve megy. Isteni zene Isteni zenészek előadásában!!! 22.26-tól pedig az egyik legszebb dal amit hallottam. :)

2013. január 17., csütörtök

döntés


"Egyszer azt mondtam neki, van az úgy, hogy az ember előtt letérdel a fehér elefánt, azaz eljön egy olyan pillanat, amikor valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg örökre megszab az életünkben valamit, ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell dönteni, különben ég tudja, meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk."


2013. január 16., szerda

reménytelenül


József  Attila

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

1933. március

2013. január 10., csütörtök

Vár és körtefa

Van valami misztikus megfoghatatlan a körtefákban. Lehet az nemes-, vadkörtefa, formája bájos és hihetetlen erőt sugároz magából. A vadkörtefa több száz évig is élhet és néma tanúja több generáció életének. A napokban láttam egy képet a fotóbarlangban, melyen a füzéri vár látképe látható egy vadkörtefával . Ez indította el a gondolataimat, mert ha kinézek munka közben az ablakon a kisnánai várat látom egy vadkörtefával. Tépázhatja vihar mindkettőt, egyikkel sem tud elbánni. Elképzeltem mennyi mindent láthattak már ezek a kövek és hány ember talált menedéket és egy kis megnyugvást a lombok alatt.
Pár éve egy kedves fiatal pár a fa alatt fogadott örök hűséget egymásnak. A szerelem, szeretet furcsa érzése kavargott azon a délutánon és úgy hiszem áldás volt mindenek felett.