a hét verse

Prohászka Ottokár

Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

Kis esti megzenésített...

Egy Bozók-vers ott középen... az egyik kedvencem. :) Nem igazán tudtam ma este, hogy mihez van kedvem, de ezt küldték onnan "fentről"... Köszönöm! :)

mai versem

Kiss Dénes

A múlt kék szárnycsapás

Összerombolva az arc

Romok romok törött téglák

De kinéz mögülük az ifjúság

a moziban megszorított kéz

az egymás melletti szoros ülés

mögöttük mező fölöttük a fák

a szem szép összeesküvés

az arc hangtalan hirdetés

meg nem írt levél minden vonás

Ráncokon fecskék ülnek

Drótokon némult dallamosodás

istenirányba elemelkedés

egyetlen kék szárnycsapás az ég

galambok röpte csoportos

néma porcelán rebbenés

és mögötte ott távol

a szülőföld is ide néz

valami sosem volt hazából

...mert érzem, megérzem, átérzem...

...egy temetés után...séta a kertben egy számomra nagyon fontos emberrel akit már támogatni kell...tudom, ez az élet rendje...köszönöm, hogy ismerhetem, köszönöm, hogy tanulhatok tőle...köszönöm Rózsi... és köszönöm Anyukám!!!

József Attila

MAJD MEGÖREGSZEL

Majd megöregszel és bánni fogod,

hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.

A lelkiismeret majd bekopog

s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.

Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,

mert éjjel félni fogsz majd egyedül.

Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,

de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;

hanem valaki hiányozni fog

a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott

rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben

áll ifju képed. Hozzá motyogod:

"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,

de fogatlan szád már nem válaszolhat;

s ki a nap előtt lehunyod szemed,

alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,

mint a csikó, hogy a hámot levesse.

S a félelem tünődik, nem a vágy,

a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,

hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.

Mert elfárad bennem a fájdalom,

elalszik, mint a gyermek s én is véle.

1936. nov.

Szakácsi Sándor - La Mancha lovagja - Álom

Álom, mit nem láttak még,

És győzni, hol nem győztek még.

A bánatot eltűrni némán,

Ott járni,hol nem jártak még.

Ó szólni egy igazi szót

És látni a távoli célt

A lélek csak az segít tovább

S megnyílik a csillagos ég

Törvényem ez, ezt követem én

Ha nincs is már remény

A hitem az él, az vezet tovább

Mert ki előre néz annak bármilyen göröngyös útja van

Nem lesz nehéz

Bízom hát, mert ki céljához hű

S tudja, hogy merre lép

Arra glória nem vár talán

Csak egy csöpp békesség

Ha egy kicsit jobb lesz ettől a világ

Már az ember nem hiába élt

Nem hiába hullatta a vérét

Elérte a távoli célt

William Blake

A TAVASZHOZ

Óh harmatosfürtü, ég angyala,

A reggel tiszta ablakain át

Tekints nyugati szigetünkre, mely

Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!

A hegyek beszélik s a figyelő

Völgyek hallják; vágyó szemünk a te

Tündöklő sátrad lesi: gyere már

S tedd tájainkra szentelt lábodat.

Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink

Hadd csókolják illatos köntösöd;

Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet

Földünkre, melyet szerelmed emészt.

Óh, ékesítsék drága ujjaid;

Verje keblét csókod zápora; tedd

Arany koronád bús fejére, hisz

Szerény kontyát teérted tűzte fel!

(Szabó Lőrinc)

József Attila

ÁPRILIS 11

A talló kalászait hányva

S a verebek közé belesvén

Nagy szél kapott föl egyszer engem

Hirtelen, áprilisi estén.

Gyerekeit kereste arra

S engem talált ott épp az utban.

Bömbölt, örült, s én mosolyogva

Rengeteg mellén elaludtam.

Vitt falvan, földeken keresztül,

Meghempergetett jó sárosra,

Cibálva és kacagva vitt egy 

Pesti, csatakos külvárosba.

Az uccán vídám jasszok lógtak

S még vidámabban verekedtek,

Kiabáltak, kiabáltunk és

A jasszok végül berekedtek.

Mondom, valami nagy ünnep volt,

A hívek templomokba mentek

És reszketve, szomorú kézzel

Áldották őket meg a szentek.

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt 

A szívekben nagy, esti béke.

A gyilkos végzett emberével

S úgy menekült, kalaplevéve.

Reménységnek és tulipánnak

Kicsikis deszka alkotmányba

1905-ben ígyen 

Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként,

S a szép, ifjú mosóasszonynak,

Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,

Fejkendőbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már,

De fiát a szél el nem hagyja,

Együtt nyögünk az erdőn éjjel

S együtt alszunk el virradatra.

1925. ápr. 22.